| Gibraltár többé nem adóparadicsom |
|
| Írta: Hartung Ariel |
| 2010. június 23. szerda, 08:38 |
|
Az offshore szektor évek óta várja, hogy Gibraltár körvonalazza adóztatási elképzeléseit. Nagy kihívást jelent ez az országnak, hiszen egyszerre próbálnak megfelelni a pénzügyi szektor és az Európai Bizottság elvárásainak. 2007-ben az Egyesült Királyság felszólította gyarmatát, hogy azonnal emelje meg a társasági adókat.
Ezt Gibraltár szuverén államként megtagadta, és az Európai Bírósághoz fordult, ami 2008 december 28-án hozott döntésévl nagy port kavart: kijelentette, Gibraltár szuverén állam, nem része az Európai Közösségnek, így sem az Európai Unió, sem Nagy-Britannia nem bírálhatja felül adórendszerét. Mindazonáltal felszólította Gibraltárt, hogy 2010 év végéig módosítsa a jelenlegi törvényeket. A Brüsszellel folytatott tárgyalások során az EU kiharcolta, hogy a jelenlegi offhsore szabályozásból néhány kulcsfontosságú elemet töröljenek. Gibraltár 2005 januárjában felfüggesztette a "qualifying" státuszú cégek bejegyzését, ami a kormánynak több, mint 2 millió euro bevételkiesést jelentett. Ezek a cégek a kormánnyal kötött egyedi megállapodás alapján 5-10% közötti adót fizettek. Átmeneti intézkedésként az igy bejegyzett cégek "exempt", vagyis adómentes státuszba kerültek, így ezeknek a cégeknek csak az éves fenntartási díjakat kellett fizetniük. Még ugyanebben a hónapban az EU felszólította Gibraltárt, hogy az adómentes cégek bejegyzésének lehetőségét 2010-ig el kell törölni. A Unió álláspontja szerint a gibraltári adózási törvény közösségi szerződéseket sért. A most elfogadott törvény alapján 2011 január 1-től minden gibraltári cégnek egységesen 10% társasági adót kell fizetnie. Az adó alapjának számítása nem változik, de szigorúbban fogják vizsgálni a cégek könyvelését. A törvény ezen felül lehetőséget ad a helyi hatóságoknak, hogy cégek és magánszemélyek bevallásait részletesen vizsgálhassák. |
| Módosítás: ( 2010. június 23. szerda, 09:22 ) |