|
|
|
|
Vállalat alapítása Hong Kongban: Hong Kongban a világon az egyik legalacsonyabb az adó, emellett egyszerű és kiszámítható. A kis állam teljes adómentességet biztosít minden területén kívül végzett tevékenységre. Hong Kong magas szintű jogrendszerrel rendelkezik, nem került fekete listára semelyik "nyugati" országban. Úgy élvezheti a "adóparadicsomokra" jellemző szabályozást, hogy közben nem bélyegzik meg cégét, hogy csupán azért alapította vállalatát Hong Kongban, mert így szeretett volna adót optimalizálni. Bár Hong Kong területileg kis állam, így is több, mint 470 000 céget jegyeznek itt. Rengeteg multinacionális vállalatnak biztosít Hong Kong székhelyet. A Fortune 500 (az ötszáz legnagyobb cég) listán több, mint kétszáz itt székel.
Miért éri meg Hong Kongban alapítani céget:
Hong Kong kapitalista gazdasága a kormányzattól függetlenül működik. Az alacsony adóterhek miatt sok nemzetközi vállalat itt rendezte be központját, amelynek köszönhetően az ország a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi élet egyik fellegvára lett. A magas GDP miatt Hong Kong Kína leggazdagabb városa. Hong Kong a világ egyik legfontosabb kereskedelmi központja, a kapu a Nyugat és Kína között. Több mint 2000 multi jegyzi itt székhelyét. Az ország 1997-ben vált újra Kína részévé. Ekkor lett hivatalos neve Hong Kong Különleges Igazgatású Terület A Kínai Népköztársaságban. Mindössze két ilyen terület van Kínában ahol az "Egy ország, két rendszer" elvét alkalmazzák (a másik Makaó). Úgy lett tagja újra a Kínai Népköztársaságnak (P.R.C.), hogy közben saját kormánya van, mely demokratikus választás útján kerül hatalomra. Mivel Hong Kong jogilag mégis Kína része, ezért aki itt alapítja vállalatát, különleges előnyökre tehet szert, hiszen egyedi kapcsolatokat építhet a világ leggyorsabban növekvő gazdaságával.
Költségek: Cégalapítás Hong Kongban 7-10 nap alatt: Teljes ár: 1985 EUR, névleges bejegyzés felár: A fenti ár tartalmazza:
A második évtől fizetendő költségek összesen: 1085 EUR, néveges szolgáltatás igénybevétele esetén: 1900 EUR. A csomagot futárszolgálat juttatjuk el Önhöz.
|



