| Belíz közelít céljához |
|
| Írta: Hartung Ariel |
| 2010. április 16. péntek, 06:46 |
|
Így kikerülhet azon országok közül, melyek ugyan szóban elkötelezték magukat a felé, hogy adózási kérdésekben együttműködnek a nemzetközi szervezettel, de vállalásaikat egyenlőre nem teljesítették. Az elmúlt hetekben Belíz eddig összesen négy a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 tagállammal kötött egyezményt, Ausztráliával, Belgiummal, Hollandiával, és az Egyesült Királysággal. Belíz tárgyalásokat kezdett Írországgal, Olaszországgal, Mexikóval, Arubával, Dániával, a Feröer-szigetekkel, Finnországgal, Norégiával, Svédországgal, Izlanddal és Grönlanddal. A belízi kormány szerint az említett országokkal már formálisan megegyeztek, csupán arra várnak, hogy mindegyik állam a saját törvényhozása elé tárja a megállapodások szövegét. Belíznek összesen 12 egyezményt kell kötnie annak érdekében, hogy lekerüljön az OECD utóbbi időszakban erősen megfogyatkozott szürke listájáról. A belízi kormány egyértelműsítette, célja az, hogy a "teljesen elkötelezett" státuszba kerülhessen. Kapcsolódó link: http://www.oecd.org/dataoecd/50/0/43606256.pdf (a legfrissebb, 2010 április 1-i OECD lista) |
| Módosítás: ( 2010. április 23. péntek, 07:00 ) |